napr. Dámska obuv, Bicykle, Ventilátory
Zobraziť ponuky
A Varjúkirály - Nyugati történetek
Najportal.sk / Ostatné /
12.23 €
Jászberényi Sándor második, A lélek legszebb éjszakája című könyvével nem csak a Libri irodalmi díjat nyerte el, de egyben kiérdemelte, hogy az olvasóközönség a magyar Hemingwayként tartsa számon. A varjúkirály és tizennégy más történet erejéig hazatért a Közel-Kelet harctereiről, hogy halálról és… celá špecifikácia
Zobraziť ponuky
Špecifikácia:
Jászberényi Sándor második, A lélek legszebb éjszakája című könyvével nem csak a Libri irodalmi díjat nyerte el, de egyben kiérdemelte, hogy az olvasóközönség a magyar Hemingwayként tartsa számon. A varjúkirály és tizennégy más történet erejéig hazatért a Közel-Kelet harctereiről, hogy halálról és születésről, barátságról és elengedésről, a házasság magányáról, a magát megbosszuló gyermekkorról meséljen nekünk a minimálpróza kemény, kopogó nyelvével és férfiak nagyon is beszédes csendjével. De az igazi frontvonalak, ahogy a korábbi, keleti történetekben, úgy most sem a sivatagban, kopár fennsíkokon, szétbombázott városokban húzódnak és nem két hadsereg áll egymással szemben. A harc most is a szereplők lelkéért folyik, értük harcol a jó és a rossz, vagy ha úgy tetszik, Isten és Sátán vagy éppen Varjúkirály. Kötter Tamás Jászberényi Sándor 1980-ban született Sopronban. Az ELTE-n hallgatott magyart, művelődésszervezést, arabot, filozófiát és esztétikát, magyar-művelődésszervező szakon szerzett diplomát. 2006-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal Egyiptomban él. Többek között tudósított a darfúri konfliktusról, a jemeni szeparatista mozgalmakról, a 2009-es Öntött ólom hadműveletről a Gázai Övezetben, a nigériai lepra- és tuberkulózis járványról, a 2011-es egyiptomi forradalomról és a líbiai polgárháborúról. A Kalligramnál két könyve jelent meg: Az ördög egy fekete kutya és más történetek (2013). A lélek legszebb éjszakája (2017) Már az első Jászberényi novelláskötet, Az ördög egy fekete kutya komoly nemzetközi karriert futott be. Megjelent az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Franciaországban, Szerbiában. A szerzőt Kirkus- és Pen díjra jelölték érte. Jászberényi második, A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetével elnyerte a Libri szakmai díjat, a könyv szintén megjelent az Egyesült Államokban és Indiában, jelenleg készül a francia, urdu és német fordítása. A szerzőről kritikusai úgy fogalmaznak, hogy a legkevésbé sem folytatja a magyar vagy a közép-európai prózahagyományt, radikálisan kilóg a magyar szépírók sorából. Tibor Fischer erről a Guardianban azt írta: "Jászberényi a magyar irodalom kontextusában egy veszélyes eretnek, egy ólmosbotot lóbáló vadállat."
Vývoj ceny A Varjúkirály - Nyugati történetek
A vörös korona
(Ostatný tovar)
Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabb…
12.23 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Amire nincs bocsánat
(Ostatný tovar)
"Perintfalvi Rita ebben a könyvben bátran kiáll a bántalmazo…
12.23 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Szomszéd - Orgia előtt és után
(Ostatný tovar)
"Éldegélünk, egy-egy óvatlan pillanatra szabadnak érezzük…
12.23 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Kitömött barbár
(Ostatný tovar)
1796-ban Kazinczy Ferenc hét éves börtönbüntetését tölti…
12.23 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Podobné produkty
Kopaszkutya és a többi
(Ostatný tovar)
Talpuk alatt fütyül a szél, Kopaszkutya, Könnyű testi sértés…
10.42 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Csendes éj
(Ostatný tovar)
Miután Emma Watts hétévesen szerepet kap egy nagy sikerű…
8.58 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Lánytörténet
(Ostatný tovar)
1958, Franciaország. A vidéki kispolgári családból frissen…
10.11 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |
Pörgess és játssz! - Állati jó játékok
(Ostatný tovar)
Öt izgalmas társasjátékot tartasz a kezedben, melyekkel otth…
11.33 €
Dostupné v 1 obchode
Detail produktu |